A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

The Pontiac // Az Egri Bor Ünnepe 2023 - Egri Csillag Színpad

Lejárt esemény

The Pontiac koncert Az Egri Bor Ünnepén


Helyszín: Érsekkert - A zenepavilon mellett
Koncertkezdés: 2023.07.08. 20:50

A dallamos rockzenét játszó The Pontiac zenekar 2017-ben indult, idén a harmadik nagylemezüket jelentetik meg. Első anyagaikat angol nyelven írták, 2020-ban váltottak a magyar nyelvre, ami a zenére is kihatott és a blues irányából az indie pop-rock felé terelte a zenekart. Az anyanyelvi dalok közül egyértelműen az Az lenne csak szép jelentette az áttörést akár, ha a videómegosztó oldalon mért népszerűséget, vagy a Petőfi rádió rotációjába kerülést nézzük. A zenekar - a fesztivál fellépések mellett - turnézott a Margaret Island és a Blahalouisiana előzenekaraként.

2022. év elején a zenekar frontemberét, Nagy Barnabást Petőfi Zenei Díjra jelölték, az év férfi előadója kategóriában. Ugyanebben az évben részt vettek a Yettel Stage tehetséggondozó programjában, amelynek keretében megjelent a Csak a csend van című daluk, mely szintén több hétig szerepelt a Petőfi Rádió rotációjában, a hazai slágerlistán a 4. helyig jutott.

2023-ban az Aurevoir. vendégeként ők nyithatták a Budapest Parkot. Idén tavasszal új lemezzel jelentkeznek Otthonról kapott apró dolgaim címmel.

FB I https://bit.ly/3far50x
IG I http://bit.ly/2L0rELN
YT I http://bit.ly/2URRCTD
Spotify I https://spoti.fi/3bEL6cH

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek