A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

HoneyBeast az Egri Várban!

Lejárt esemény

Jegyvásárlás

A Vár Fesztivál első napján, a Palota Színpadon a HONEYBEAST!

A zenekar "A legnagyobb hős" című dala a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjén a 435 pályázó közül a legjobb 30-ba, ezáltal A Dal c. műsorba kerül, és három adáson át közönségszavazással a döntőig, a legjobb 8-ig jut, ahol azonban a zsűri már nem ad lehetőséget a legjobb 4-be, és ezáltal az Eurovíziós Dalversenybe kerülésre. Ettől függetlenül az év egyik legnagyobb slágerévé válik: a MAHASZ 2014-es eladási toplistáján az első helyig jut, YouTube-on több milliós nézettséget ér el és rotációba kerül a Class FM-en és a legtöbb magyar zenei rádióadón.

2014 őszén jelenik meg a zenekar második nagylemeze A legnagyobb hős címmel a Gold Record gondozásában, rajta 12 dallal, köztük az Egyedüllel, melyet az X-Faktor extra produkciójaként mutatnak be, és amely a zenekar második legnépszerűbb és legismertebb dalává válik. A Maradok című Fonogram-jelölt szerzeményt is ekkor fedezi csak fel a magyar rádiók többsége, A legnagyobb hőssel és az Egyedüllel együtt így három daluk fut párhuzamosan kiemelt rotációban a kereskedelmi rádiókban. A Honeybeast turnéra indul, több, mint száz koncertet adnak 2014–15-ös időszakban. 2015-ben jelölik újabb Fonogram díjra az év dala kategóriában A legnagyobb hőssel. Ugyanebben az évben Bencsik Kovács Zoltánt Artisjus-dijban részesítik.

Harmadik nagylemezük Bódottá címen jelenik meg, melynek albumbemutató koncertjén a zenekar megkapja A legnagyobb hősért járó Aranylemezt. A lemez Hetes című dala a Petőfi rádió 29. helyén nyitott, és eljutott a 2. helyig.

Online jegyek már kaphatók!
https://tixa.hu/VarFesztivalEger_201908_16_17_18

Jegyelővételi pontok hamarosan!

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek