A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

Bereményi Géza és Másik János: Keresztben jégeső

Lejárt esemény

Jegyvásárlás

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?” Cseh Tamás dalai azt a világot idézik, ahol félszavakból is értjük egymást lehunyt szemmel élvezzük az életet, és kinevetjük a halált. A 75 éve született Cseh Tamás alkotótársai, Bereményi Géza és Másik János egy igazán különleges műsorral állnak színpadra. Az esten elhangzanak dalok a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, é Az igazi levél nővéremnek lemezről is, sok más szerzeménnyel egyetemben. Megannyi történet, gondolat, emlékkép idéződik fel a színpadon. A vérbeli muzsikus Másik Jánosé az ének és a zene – olykor zongora, gitár vagy bandoleon –, míg Bereményi Géza a reflektorfényben is író, aki sorait most nem papírra hanem a közönségre veti. Betekintést nyerhetünk Bereményi gyerekkorába fiatalságába a most készülő önéletrajzi regényének részleteivel.

A szerzőpáros szavaival ajánlva az előadást: „A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor.” Az estet a nagyközönség a budapesti MomKultban láthatta, ahol viharos siker kísérte a telt házas előadást.

Belépő: elővételben 2 200 Ft, az előadás napján 2 500 Ft

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek