A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

SOMA JAZZ

Lejárt esemény

SOMA JAZZ
Fellépők: Soma Mamagésa, Hárs Viktor és barátai

SOMA MAMAGÉSA A '80-as évek vége óta zenélt pesti klubokban. Évekig énekelt rendszeresen a Fiatal Művészek Klubjában /FMK/, és a Fekete Lyuk-ban; elsőként koncertezett a Tilos az Á-ban, ahol évekig klubja is volt.
2002: megalapította a Soma MG Zenekart (azaz: Mamagésa) Innentől kezdve használja ezt a művésznevet. Miután a zenekarban néhány tag kicserélődött, új nevek kapott a csapat: Soma Jazz Apple néven működött tovább.
A Vákuvá című dala három CD-n is megjelent, a magyar Sunset Cafe 3. kiadásán, az angliai Worner Records Bambuddha Groove egyik albumán (mindkét CD-n záró számként), és a Teljes ebéd albumukon, ami 2005-ben jelent meg. Ezen az albumon a záró dalt Presser Gáborral együtt írják, akinek még két másik albumán is énekel. (Túl a maszathegyen, Válogatott musicalek)
2006-ban Megalapította a Libidó nevű zenekart. 2009 decemberében, a saját női zenekarával az Éva Komplex-szel debütált a Gödörben. Egy év múlva a három lány helyett három fiút hívott a zenekarba, ami a VANAVAN nevet kapta. 2014-ben férjével, Lőrincz Györggyel, megalapították a CSOKAPASZI együttest. 2015-ben VANAVAN nevű zenekarával – új tagokkal – debütált az Everness fesztiválon. Rendszeresen koncertezik a zenekarral.

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek