Kibővített programkínálattal várja az érdeklődőket az Egri vár a pünkösdi hosszúhétvégén.
Az olyan, minden évben népszerű egész napos programok mellett, mint a játszóház és a kézműves foglalkozások, idén is helyet kapnak családi játékaink, mint a Sebő álma és a vár új, interaktív kalandkönyve, a Kövi kaland.
Balog Sebő a végvár fiatal istállólegénye, és Dobó István vitéze szeretne lenni. Családjával segítsen neki elérni a célját! Ehhez vissza kell repülniük egészen a XI. századig, és a változatos, izgalmas feladatok megoldásával megismerhetik az Egri vár és a székesegyház fejlődését is. Szóval ha érdekli, hogy lett egy kis rotundából a törököt visszaverő végvár, ezt a történetet Önöknek írták! A program egész nap teljesíthető.
A mesék kedvelői Beához, az egri vár hős asszonyához csatlakozhatnak, aki az „A tulipánból lett királyfi” című élőszavas történetet adja majd elő 11:00-kor, illetve 14:00-kor.
A kalandvágyó látogatók a méltán kedvelt Vitézi próbákon tehetik próbára rátermettségüket, amennyiben az óriás kirakó, a célba dobás vagy a memória játék nem rémíti meg őket.
A fenti programokon túl lehetőség van a vár szokásos programjain is részt venni, azaz a fegyverbemutatók és a tárlatvezetések a pünkösdi hétvégén is megtekinthetőek lesznek.
KIEMELT PROGRAMOK
A TULIPÁNBÓL LETT KIRÁLYFI
Élőszavas mesélés Beával, az egri vár hős asszonyával
- Időpont: 11:00 órakor, 14:00 órakor
- Helyszín: Játszóháznál
VITÉZI PRÓBA
Óriás kirakó, célba dobás és memória játék
- Időpont: 10:00 - 15:00 óra között
- Helyszín: Cipóosztó ház
CSALÁDI JÁTÉK „SEBŐ ÁLMA”
Kiállítás-felfedező játék
- Részletek: Információs pont
- Időpont: egész napos
- Helyszín: a vár egész területén
CSALÁDI JÁTÉK „KÖVI KALAND”
Kiállítás-felfedező játék
- Részletek: Információs pont
- Időpont: egész napos
- Helyszín: a vár egész területén
PÜNKÖSDI KALANDBÉRLET
Teljesítsétek a feladatokat és szerezzetek ajándék mozijegyet az „Eger, 1552” című kisfilmre, ami csak az Egri várban látható.
- Időpont: 10:00 - 15:00 óra között
- Helyszín: a vár egész területén
EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK
- 10:00 TÁRLATVEZETÉS A HŐSÖK TERMÉBEN
- 10:30 FEGYVERBEMUTATÓ AZ EGRI VÁR VITÉZEIVEL
- 11:00 TÁRLATVEZETÉS AZ AKNAFIGYELŐ FOLYOSÓBAN (külön jegy megvásárlása szükséges)
- 11:30 TÁRLATVEZETÉS AZ EGRI VÁR TÖRTÉNETE KIÁLLÍTÁSBAN
- 12:30 FEGYVERBEMUTATÓ AZ EGRI VÁR VITÉZEIVEL
- 13:00 TÁRLATVEZETÉS AZ AKNAFIGYELŐ FOLYOSÓBAN (külön jegy megvásárlása szükséges)
- 13:30 A VÁR ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGE ÉS HŐSEI - SÉTA A FALAK KÖZÖTT
- 14:30 TÁRLATVEZETÉS AZ AKNAFIGYELŐ FOLYOSÓBAN (külön jegy megvásárlása szükséges)
- 15:40 FEGYVERBEMUTATÓ ÉS 1552-ES DÍSZLÖVÉS
- 16:00 TÁRLATVEZETÉS A HŐSÖK TERMÉBEN
A változás joga fenntartva.

