A XV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál előadása. A teljes program ezen az oldalon tekinthető meg.
Fonó Budai Zeneház / Móricz Zsigmond: Barbárok
Az előadás hossza: 90 perc
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája alapján egy összművészeti színházi előadást mutatunk be, szervesen vegyítve prózai, tánc- és bábszínházi elemeket.
Móricz Barbárok című novellája a magyar irodalom egyik legismertebb és legerősebb szövege. Nyerssége, mélysége, ösztönszerűségében is szentséges atmoszférája utolérhetetlen. Ezt szeretnénk mi is kihangsúlyozni, és megmutatni a (népi)lét olykor durva, olykor buja, olykor pajzán, olykor erőszakos, de ugyanakkor szentséggel teli, részvéttel teli, hittel teli világát. Ez a kettősség ugyanis mai életünkben is ugyanúgy jelen van.
Az előadásunkban az eredeti novellával ellentétben a Juhászné nemcsak a Dunántúlra megy el fiát és férjét keresve, hanem bejárja az egész Kárpát-medencét, sőt egy ponton a keresése egy metafizikus térbe is átlép, és végül a halálba is elutazik. Ebben a vándorlásban szeretnénk megmutatni azt a már fentebb vázolt szent és profán világot, garabonciásokkal, táltosokkal, boszorkányokkal, pásztorokkal, csárdával, templommal, pusztasággal, ünneppel-hétköznappal, faggyal-hőséggel teli világot. Ma talán távolinak, valami réges-régen elmúltnak tűnik ez a táltosokkal-boszorkányokkal teli világ, pedig néhány évtizede még szerves része volt a tanyai-falusi életnek, amiben több ezer éves kultúra és világszemlélet öröklődött.
A Juhászné fiát és férjét, tehát embereket keres. Párhuzamba állítható ez a gyűjtés folyamatával is, hiszen a gyűjtés folyamata is arról szól, hogy megpróbálunk felkutatni embereket, és általuk egy elmúlástól féltett tudást.
A Barbárok már a címében is meghatároz egy témát önmagában a barbárok szó jelentése okán. Móricz is arról ír, hogy elvileg ugyanazt a nyelvet beszélő emberek annyira más világban, más életvitellel, más világszemlélettel élnek, hogy mégsem értik egymás szavát. Ennek aktualitását talán nem is kell hangsúlyozni.
Sokat tárgyalt téma, hogyan lehetne a magyar népművészetet színpadra alkalmazni, és egy egyedi, magyar esztétikát, magyar színpadi formanyelvet (megszólalási módot, gesztusrendszert) létrehozni, ami mégis szervesen kortárs. Magyarán, hogy amit Kodály és Bartók megcsinált a zenében, hogyan lehetne lefordítani a színházra is. Erre több törekvés is volt már, de ez az, ami minket is nagyon érdekel.
Szereplők:
- Appelshoffer János, táncművész
- Berecz István, táncművész
- Kacsó Hanga, énekes, táncművész
- Katona Kinga, színművész
- Kurucz-Tókos Kata, táncművész
- László Rebeka, színművész
- Herczegh Péter, színművész
- Horváth Márk, bábművész
- Rémi Tünde, táncművész
- Szabó Sebestyén László, színművész
- ifj. Zsuráfszky Zoltán, táncművész
Zene: ifj. Csoóri Sándor, Horváth Áron
Rendező: Berettyán Nándor
Az előadás alkotói:
Rendező: Berettyán Nándor, Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, a Karinthy Színház volt igazgatója, az SZFE tanára, a Nemzeti Színház társulatának tagja
Színészek:
- Katona Kinga, Szeleczky Zita-emlékgyűrűvel és Szörényi Éva-díjjal kitüntetett színész, a Nemzeti Színház társulatának tagja
- Herczegh Péter, Farkas–Ratkó-díjas, Soós Imre-díjas, Sinkovits Imre-díjas színművész, a Nemzeti Színház társulatának tagja
- Szabó Sebestyén László, Junior Prima díjas színművész, rendező, a Gárdonyi Géza Színház művészeti igazgatója
- László Rebeka, a Vígszínház társulatának tagja
Táncosok:
- Berecz István, Örökös Aranysarkantyús, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával kitüntetett táncművész, a Fonó művészeti igazgatója, a Táncművészeti Egyetem tanára
- ifj. Zsuráfszky Zoltán, Harangozó Gyula-díjas, Népművészet Ifjú Mestere díjas, Junior Prima díjas táncművész, a Táncművészeti Egyetem tanára
- Appelshoffer János, Harangozó Gyula-díjas, Népművészet Ifjú Mestere díjas, Aranysarkantyús díjas táncművész, a Táncművészeti Egyetem adjunktusa
- Rémi Tünde, Harangozó Gyula-díjas, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett néptáncos, a Táncművészeti Egyetem tanára
- Kacsó Hanga, Junior Prima díjas népdalénekes, a Fölszállott a Páva győztese
- Kurucz-Tókos Kata, a Nemzeti Táncegyüttes egykori szólistája
Zenész, zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor, Junior Prima díjas zenész, zeneszerző, zenekarvezető; Horváth Áron Junior Prima díjas zenész
Bábszínész, bábtervező: Horváth Márk, a Kabóca Bábszínház műhelyvezetője, az SZFE tanára
Az oldaltartalom összeállítása részben automatikusan történt, így a legnagyobb gondosság ellenére is előfordulhatnak pontatlanságok. A közölt információk tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk. Kérjük, az aktuális részletekről érdeklődjön a program szervezőjénél. Amennyiben hibát talál, hálásak vagyunk, ha jelzi nekünk: program@visiteger.com

