A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

Gárdonyi pisztráng - gasztroséta

Lejárt esemény

„Nekünk magyaroknak nem csekély hibánk az, hogy rohanvást szoktunk utazni. A futó ember pedig nem lát semmit, nem hall semmit, nem érez semmit. Csak az álló ember, a nyugodtlelkű és nyugodtszemű, az az öterejű fölfogó, aki az öt érzék képességeivel a tudásának birtokába szedi az utazásban eléje forduló kincseket.”

Gárdonyi Géza

Az ígért pisztráng

Találkozás: a Tourinform Irodában Bajcsy zs.u.9.

Majd átmegyünk a Senátor-házban, ahol mesélek.

Az időjárás előrejelzés meleget mond ezért ülve sétálunk és hallgathatják a történeteket.

Gárdonyi Géza nemcsak remete volt, de ifjú korában, nagy evő is! Szerette a hasát, és el is neveztek róla egy fogást, ez pedig a Gárdonyi pisztráng volt. Ennél a fogásnál a halat bedörzsöljük sóval, majd kivajazott tűzálló tálba fektetjük, és felöntjük borral. A mártás, amivel tálalják, legyen meglepetés, dehogy ízletes az biztos. Elfogyasztjuk ezt a finom étket, mely Gárdonyi 100. emlékév alkalmára készült és hozzá egy pohár Egri csillagot kortyolunk.

Köszönöm, ha velem tart! Várom a jelentkezéseket

A program ára mely a helyszínen fizetendő: 5.900 Ft/fő

A jelentkezés határideje: július 18-ig. telefonon +36 30 276 1181 vagy vagy e-mailben a badacsonyine.gabi@gmail.com címen.

A sétát vezeti: Badacsonyiné Bohus Gabriella

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek