A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

Gárdonyi Mesekert

Gárdonyi MeseKert Egerben, a Gárdonyi Napok részeként.

Gárdonyi Géza kertje, ahogyan ő nevezete, falu a városban. Nyugodt, békés, inspiráló alkotói közeg, csendes sziget, ahol a jó gondolatok és az írói ihlet terem. A kert az író halála óta mit sem veszített hangulatából. A Genius Loci őrzi azokat az érzéseket, ideákat, amelyeket Gárdonyi épített tudatosan, nagy szeretettel és szívvel.

Eger és a Dobó István Vármúzeum azóta is igyekszik éltetni ezen a helyen az emlékeket, a történelmet és a nobilis kultúrát. Gondos gazdaként őrzi az írói hagyatékot, valamint a kert, az alkotóház karakterét, a rendezvényekkel pedig átadja, erősíti azokat a gondolatokat, üzeneteket, amelyeket Gárdonyi fogalmazott meg a „nemzet művelődéséért és Egerért”.

Gárdonyi szerint a család olaj az élet lámpásában. A MeseKert is ilyen olaj szeretne lenni szakmai, családi, gyermekprogramjaival a Gárdonyi Napok során. Megidézzük az író alkotói műhelyét a kiállításra kerülő, ritkán látott műtárgyakkal, az azokhoz kapcsolódó szakmai programokkal. Gárdonyi mesefiguráit, karaktereit elevenítjük meg a kézműves terasszal, a kisállat simogatóval. Minden korosztály számára kínálunk olyan közösségi, családi játékokat, ahol lépésről lépésre fedezhetik fel Gárdonyi alkotásait, műveinek üzeneteit.

Gyertek el és kössünk együtt újra barátságot a könyvekkel, az olvasással, az irodalommal, merüljenek el a mesék, nagyívű regények, novellák és apró történetek világában, Gárdonyi közelében!

A részvétel ingyenes.

2026. augusztus 5. szerda

Gárdonyi a történelemben – kiállítás a Gárdonyi Géza Emlékházban
Gárdonyi történelmi regényeinek, novelláinak kéziratai, forrásai, különlegességei

  • 10.30 „Mikor híres ember arcképét nézzük, azt akarjuk látni, ami láthatatlan: a lelkét” – Rendhagyó tárlatvezetés felnőtteknek, a Gárdonyi Géza Emlékházban és a kertben
  • 13.30 Amiben nincs játék, nincs művészet – Rendhagyó, játékos múzeumi felfedező családoknak, a Gárdonyi Géza Emlékházban
  • 14.00 – 18.00 Gárdonyi, a tanító – Az én falum világa

Fabatka porta népi játszótér – játék, vidámság, elmélyülés, barátságszerzés, nyugalomforrás és felkészülés az életre

Micó, Muci, Mirci – kisállatsimogató

Kézműves terasz – népi mesterségek: fafaragás, nemezelés, gyöngyfűzés, fazekasság

Gárdonyi-kuckó – játéksarok Gárdonyi mesefiguráival, titkosírásával

Literamóka - családi és közösségi játékok - titokfejtő, nyomozós, felfedező játékok

Gyermeksarok

  • SzOrsi kuckója – papírszínház és irodalmi társasjátékok
  • Mesék hősei – arcfestés Murguly Viktóriával, Gárdonyi állatfiguráit felhasználva

17.00 Gárdonyi Géza állatmeséiből – a Lóci Színpad marionettjátéka

18.00 Eltáncolt irodalom – a Pavane táncegyüttes és Tóth Levente színművész irodalmi, zenés produkciója
Részletek hangzanak el Gárdonyi Géza következő műveiből: hosszúhajú veszedelem, Ida regénye, Ki-ki a párjával, Szunyoghy miatyánkja, Annuska apáca lesz. Eltáncolt táncok: francia négyes, keringő, társalgó, palotás és csárdás.

2026. augusztus 6. csütörtök

Gárdonyi a történelemben – kiállítás a Gárdonyi Géza Emlékházban
Gárdonyi történelmi regényeinek, novelláinak kéziratai, forrásai, különlegességei

  • 10.30 „Mikor híres ember arcképét nézzük, azt akarjuk látni, ami láthatatlan: a lelkét” – Rendhagyó tárlatvezetés felnőtteknek, a Gárdonyi Géza Emlékházban és a kertben
  • 13.30 Amiben nincs játék, nincs művészet – Rendhagyó, játékos múzeumi felfedező családoknak, a Gárdonyi Géza Emlékházban
  • 14.00 – 18.00 Gárdonyi, a tanító – Az én falum világa

Fabatka porta népi játszótér – játék, vidámság, elmélyülés, barátságszerzés, nyugalomforrás és felkészülés az életre

Micó, Muci, Mirci – kisállatsimogató

Kézműves terasz – népi mesterségek: fafaragás, nemezelés, gyöngyfűzés, fazekasság

Gárdonyi-kuckó – játéksarok Gárdonyi mesefiguráival, titkosírásával

Literamóka - családi és közösségi játékok - titokfejtő, nyomozós, felfedező játékok

Gyermeksarok

  • SzOrsi kuckója – papírszínház és irodalmi társasjátékok
  • Mesék hősei – arcfestés Murguly Viktóriával, Gárdonyi állatfiguráit felhasználva

17.00 Nyomozás az erdőben –interaktív zenés mesejáték

2026. augusztus 7. péntek

17.00 Belvárosi betyárok – interaktív családi koncert

Gárdonyi Géza munkásságát ünnepeljük Egerben!

Vegyél részt a Gárdonyi Napok programjain és gyűjts élményeket Magyarország legendákkal teli városában!

Tekintsd meg az összes programot!

A Gárdonyi Napok az EVAT Zrt. Rendezvényszervezési Divíziója szervezésében, Eger MJV Önkormányzata támogatásával valósul meg.

A változás joga fenntartva.

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek