A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

Fekete Borbála lemezbemutató koncertje

Lejárt esemény

Jegyvásárlás

"Énekeltem én" - Fekete Borbála népdalénekes lemezbemutató koncertje

Fekete Borbála egri kötődésű énekes, a Liszt Ferenc Egyetemen népi ének előadóművész szakot végzett, a Fölszállott a páva tehetségkutatón középdöntős, a Dobroda zenekar énekes szólistája, számtalan lemezen közreműködött.

Fekete Borbála koncertjén olyan tájegységek zenéjét mutatja be, amelyekhez szoros kötődése alakult ki az elmúlt évek során, illetve nagy érdeklődéssel kutatja. Az elhangzó összeállítások az erdélyi és felföldi dialektusokat érinti, változatos hangszerelésben. Ami újdonság mindenki és saját maga számára is, a más népek népzenéjével való foglalkozás. Az album koncepciója nem az egy témára való felfűzés, vagy egy adott stílushoz ragaszkodás, sokkal inkább egy fiatalos, lendületes hangzás, ahol nincs feltétlenül összefüggés az összeállítások között. Három blokk különül el: Az autentikus magyar népzene, ami a koncert 1/3-át teszi ki. Ebben szívéhez legközelebb álló tájegységeket választott: Magyarszovátot, Magyarbecét és Magyarpalatkát. Utóbbit édesapjának (Fekete Antal Puma) ajánlva szerkesztette be a zenei anyagba. Egy másik egységet képez a bolgár és török népzene, amik kifejezik érdeklődését más kultúrák, más népekzenéje iránt; valamint a harmadik rész, ahol nem autentikus hangszerelésben szólalnak meg magyar népdalok. Itt jelenik meg a régizene és a népzene párhuzama, valamint az énekesnő egri kötődése, egy Tinódi Lantos Sebestyén dallamon és gyimesi népzenén keresztül.

Szerepet kap még ebben a kategóriában a ballada műfaja, melyet egy bukovinai Fehér László történettel mutat be, rendkívül izgalmas, szaxofon, koboz és cimbalom kísérettel. A lemez legvidámabb pontja a felföldi dudanóták, melyeket természetesen duda kísér, illetve ami érdekesebbé teszi, hogy citera és cimbalom is helyet kap. Kiváló zenész kollégái segítik munkáját, akik neves és jelenleg is működő zenekarok, formációk művészei.

A koncert címe, ’Énekeltem én…” , mely a korai népzenei gyűjtések hangulatát idézi, amikor az énekesek a gyűjtő kérésére egy-egy dal eléneklése után bemondták a nevüket; megidézve és tisztelegve ezzel az idős mesterek emléke előtt.

A koncerten a legkiválóbb zenészek működnek közre: Balogh Kálmán, cimbalom, Dr. Bolya Mátyás pengetős hangszerek, Szokolay Dongó Balázs fúvósok, Vizeli Balázs, Eredics Dávid és Buzás Attila, Söndörgő együttes, Okos Gergely dobok, Bárdosi Ildikó, Bolyki Sára, Sasvári Borbála, Viszkeleti Júlia népdalénekesek, Fekete Márton brácsa, Fekete Antal brácsa

Belépő: elővételben 1200 Ft, napján 1500 Ft

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek