A KMI egykori és jelenlegi hallgatóinak kiállítása.
Társadalmunk, és azon belül vizuális kultúránk, az idők során folyamatos fejlődésen ment és megy keresztül. A vizuális kifejezés igénye azonban az emberi létezés egyik legősibb állandója: a barlangrajzoktól és a tradicionális képzőművészeten át egészen a csúcstechnológiai eszközökkel létrehozott digitális képi világig. Ma már eljutottunk oda is, hogy különböző szöveges promptok alapján generálhatunk vizuális élményt – ezzel új dimenziót nyitva a képalkotás történetében.
A kiállítás koncepciója ezt a folyamatot kívánja kísérletező attitűddel megjeleníteni. Az „alaplap” mint tárgy és mint metafora többértelmű esszenciát foglal magába: egyszerre technikai hordozó és a kortárs digitális tendenciák alapvető eszközeként. Az ipari forradalom, majd a digitális eszközök demokratizálódása lehetővé tette, hogy szinte bárki hozzáférhessen azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel korábban kizárólag szakavatott alkotók dolgozhattak. Ez a nyitottság ugyan felszabadító, hiszen a kreatív önkifejezés lehetőségét széles körben elérhetővé teszi, ugyanakkor magában hordozza annak veszélyét is, hogy a művészi kísérletezés tevékenység fogalma elmosódik, és a valódi tudás, tapasztalat és érzékenység helyét a felszínes hamis képalkotás veszi át.
Az Alaplap kiállítás ezt a határterületet vizsgálja. A kiállítás azt kívánja bemutatni, hogy a hétköznapi alaplap nem is feltétlenül egy papír alapú „alap lap”, hanem egy társadalmi funkcionalista szobrászat letéteményét reprezentálja, mint alapvető hordozó. Az alaplap így nem csupán technológiai komponens, hanem kulturális médium is: olyan közvetítő felület, amely átjárást biztosít a technikai és a művészi szféra között.
A kiállított művek mindegyike e fogalmi térben helyezkedik el: a digitális és az analóg, a technikai és az esztétikai, a funkcionális és a konceptuális határvonalak között. A bemutatott alkotások célja, hogy feltárja, miként válhat az „alaplap” nemcsak technológiai, hanem gondolati értelemben is a kortárs művészet fundamentumává – egyszerre eszközzé, médiumává és metaforává.
Kiállítók:
Csorba Lilla (Lio), Harcsa Réka, Hartman Zsolt, Kovács Anna, Kozics Anna, Magosi Viktória, Marton Kincső, Miklós Diána, Nagy Renáta, Németh Csilla Boglárka, Puporka Kevin Roland, Soós Attila, Suhányecz Flóra, Szabó Gyöngyvér, Takács Rebeka, Viktor Anna, Zahorán Dorka, Zsiga Ella Zsófia, Zsigmond Panna, Varga Levente, Varga Péter
Megnyitó: 2025.12.04 – 17:00
- Megnyitja: Sárosi Dániel, tervezőgrafikus, művésztanár, a kiállítás kurátora
- Közreműködik: Szilágyi Rudolf, képzőművész, művésztanár
A változás joga fenntartva.

