A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

XXVIII. Végvári Vigasságok

Lejárt esemény

A Dobó István Vármúzeum idén is megrendezi az egri nyár leginkább várt történelmi fesztiválját! A XXVIII. Végvári Vigasságok két napja alatt több, mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között.

Ismét középkori forgataggal telik meg a várudvar 2024. július 19-20-21-én. 13 hagyományőrző csoport, 3 régizene együttes, kézműves mesterek lakják be az Egri vár udvarát!

Idén először egy 0., szakmai nappal is kedveskedünk látogatóinknak. Pénteken 10:00-16:00 között 11 tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. Az Egri vár vitézei, valamint a néprajzi és régészeti kiállításunk kurátorai kalauzolják az érdeklődőket a kiállításokban.

A hétvégi programkínálat középpontjába a már szokásos puskaropogás és vitézi virtus mellett a kora újkori gasztronómia kerül!

Élet.Étel.Élmény.

Ez a jelmondata az idei Végvári Vigasságok történelmi hagyományőrző fesztiválnak. A hagyományőrző csoportok táborait járva nem csak fegyvereiket, életmódjukat ismerhetjük meg, de színpadi produkciók és előadások keretében betekintést nyerhetünk a korabeli török és magyar gasztronómiába is. Fény derül többek között arra is, hogyan élelmezték a várnépet az ostrom idején, de megtekinthetik azt is, hogy készül a feketeleves, vagy éppen azt, hogyan lesz a kovászból cipó.

Természetesen idén sem hiányoznak majd a hagyományőrző csapatok, akik korhű fegyverekkel, mesterség-és viseletbemutatókkal, mókás jelenetekkel, és a korabeli vár életet felidéző táborokkal várják az érdeklődőket.

Két ágyúdörgés között a Bordó Sárkány, a Keleti Szél és a Sonivius Vappae régizenészei muzsikálnak, de lesz kisállatsimogató, kézműves bemutató és foglalkozás, zászlóforgatók és középkori táncelőadás is. A legkisebbek kipróbálhatják a Betyártanya és a Kalandozó Komédium játékait, a kisvitéz-képzőben pedig felkészülhetnek és török-magyar csetepatéra is!

Mesterségek utcája is színesíti a Végvári Vigasságok programkínálatát, ahol természetesen minden megfogható, kipróbálható! Így például működés közben láthatnak egy kovácsműhelyt, megtekinthetik hogyan dolgozik egy bőrös és a bronzműves, de lehetőség lesz a fafaragás és a fazekasság fortélyainak megtanulására is.

Hagyományainkhoz híven, szombaton véradásra is várjuk az önkéntes donorokat. A vásári forgatag kínálatát úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály, a család minden tagja megtalálja a maga kedvencét. A családok és az egriek számára kedvezményes belépőjegyekkel kedveskedünk!

PROGRAM

2024. július 19. PÉNTEK - 0. NAP
Időpont Programelem Helyszín
10.00 Tárlatvezetés a Hősök termében  az Egri vár vitézeivel Gótikus Püspöki palota - Hősök terme
10.30 Fegyverbemutató az Egri vár vitézeivel Alsó várudvar
11.00 Kurátori tárlatvezetés a Magyar Minta című népművészeti kiállításban Magyar Minta kiállítás
12.00 Tárlatvezetés az aknafigyelő folyosó rejtett járataiban  az Egri vár vitézeivel A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
12.30 Kurátori tárlatvezetés a Múlt-Kirakó című régészeti kiállításban Múlt-Kirakó kiállítás
13.00 Az Egri vár és hősei- Interaktív séta A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
14.00 Tárlatvezetés az aknafigyelő folyosó rejtett járataiban  az Egri vár vitézeivel A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
14.30 Tárlatvezetés a Börtönkiállításban Börtön
15.00 Tárlatvezetés a Hősök termében  az Egri vár vitézeivel Gótikus Püspöki palota - Hősök terme
15.30 Fegyverbemutató az Egri vár vitézeivel Alsó várudvar
15:52 Díszlövés Alsó várudvar
 
2024. július 20. SZOMBAT
Időpont Programelem Helyszín

 

 

 

10.00-17-30





 

Kézműves udvar - Korongozás, nemezelés, fafaragás  Cipóosztóház
Kisállat simogató Palotaudvar - Játszóház 
Betyártanya- Népi játszótér Palotaudvar
Kalandozó komédium- Hagyományőrző játéktér Alsó várudvar Párakapu 

Mesterség bemutatók  - Kovács, Bronzöntő, Bőrös -

Palotaudvar
Apród – képző és vitézi próbák a Bajvívó magyarokkal Székesegyház/Romkert
Air soft és korabeli fegyversimogató Dézsma pince
10.00-14.00 Véradás Dobó-bástya
10.00-16.00 Kézműves foglalkoztató Játékvár játszóház
11.00-16.00 Meseösvény Gárdonyi kert
Históriás irodalom
10.00-10.45 Hagyományőrző csapatok felvonulása Eger történelmi belvárosa, díszlövés a Dobó téren
10.15-10.45 Muzsikál a Keleti Szél  Palotaudvar
11.00-11.15 Pavanne zászlóforgatók bemutatója Palotaudvar
11.15-11.45

Seregszemle – A hagyományőrző csapatok bemutatkozása, majd közös díszlövés

Palotaudvar
12.00-12.30 Muzsikál a Sonivius Vappae  Palotaudvar
12.00-12.20

Viselt dolgaink- Magyar viseletbemutató

Alsó várudvar - Színpad
12.30-13.00

Muzsikál a Bordó Sárkány 

Palotaudvar
12.30-13.15

A török gyomor magyaros meghódítása  - Török - magyar gasztroshow

Alsó várudvar - Színpad
13.30-14.00

Pikás kiképzés az Egri vár vitézeivel

Palotaudvar
14.00-14.30

Középkori táncok a Pavanne táncegyüttessel

Alsó várudvar - Színpad
14.30-15.00

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
14.30-15.00

Csetepaté - Apródok vs. martalócok csatája

Varkoch-kapubástya
15.00-15.30

Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató 

Alsó várudvar- Színpad
15.30-15.52

Fegyvermustra és díszlövés

Palotaudvar
16.00-16.30

Muzsikál a Sonivius Vappae 

Palotaudvar
16.00-16.30

Viselt dolgaink – Korabeli török viseletek 

Alsó várudvar- Színpad
16.30-17.00

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
16.30-17.00

Kovászból cipó-Interaktív előadás Beátval, az Egri vár hős asszonyával

Cipóosztóház
16.30-17.00

Vitézi komédia - A nyúllal ütött török

Alsó várudvar- Színpad
17.00-17.30

Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató 

Alsó várudvar- Színpad
17.30-18.00

Pavanne zászlóforgatók bemutatója

Palotaudvar
18.15-18.45

Béke a végeken –Bizonytalan kimenetelű párbaj

Palotaudvar
19.00-19.30

Muzsikál a Sonivius Vappae 

Alsó várudvar- Színpad
19.30-20.30

Bordó Sárkány koncert 

Alsó várudvar- Színpad
     
2024. július 21. VASÁRNAP
Időpont Programelem Helyszín
10.00-17-30 Kézműves udvar - Korongozás, nemezelés, fafaragás 
 
Cipóosztóház
 
Kisállat simogató
 
Palotaudvar - Játszóház 
 
Betyártanya- Népi játszótér
 
Palotaudvar
 
Kalandozó komédium- Hagyományőrző játéktér Alsó várudvar Párakapu 
Mesterség bemutatók  - Kovács, Bronzöntő, Bőrös  Palotaudvar
 
Apród – képző és vitézi próbák a Bajvívó magyarokkal Székesegyház/Romkert
 
Air soft és korabeli fegyversimogató Dézsma pince 
10.00-16.00 Kézműves foglalkoztató Játékvár játszóház
11.00-16.00 Meseösvény Gárdonyi kert
Históriás irodalom
10.00-10.45 Hagyományőrző csapatok felvonulása
 
Eger történelmi belvárosa, díszlövés a Dobó téren
11.00-11.15 Pavanne zászlóforgatók bemutatója Palotaudvar
11.15-11.45 Seregszemle a hagyományőrző csapatok  bemutatkozása, majd közös díszlövés Palotaudvar
11.30-12.00 Zenés állatvilág- Interkatív meseelőadás Lázár Attilával Alsó várudvar - Színpad
12.00-12.30 Muzsikál a Keleti Szél  Palotaudvar
12.00-12.30 Csetepaté - Apródok vs. martalócok csatája Varkoch-kapubástya
12.30-13.00 Török portya Palotaudvar
12.30-13.00 Viselt dolgaink – Korabeli magyar viseletek  Alsó várudvar- Színpad
13.00-13.30 A török gyomor magyaros meghódítása  Török -magyar gasztroshow Alsó várudvar- Színpad
13.45-14.15 Középkori táncok a Pavanne táncegyüttessel Alsó várudvar- Színpad
14.30-15.00

Béke a végeken-Bizonytalan kimenetelű párbaj

Palotaudvar
15.00-15.30

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
15.00-15.30 Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató  Alsó várudvar- Színpad
15.30-15.52 Fegyvermustra és díszsortűz Palotaudvar
16.10-16.30

Kovászból cipó- Interaktív előadás Beátával, az Egri vár hős asszonyával

Cipóosztóház
16.30-17.00

Ágyúlövés és a fesztivál zárása az Egri vár vitézeivel

Ispotály pince

 

A szervezők a program- és időpontváltozás jogát fenntartják.

 

Egri Vár weboldala

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek