Petőfi Sándor közismert történetét festett táblaképek illusztrálják. A „képmutogató” előadás során a közönség aktív részese a játéknak. Folyamatos a párbeszéd a nézők, illetve az előadó között. A publikum közreműködésével olyan hangulatok, események idézhetők fel, melyek mozgalmassá teszik az egyébként statikus táblaképeket.
Mindenki ismeri János vitéz történetét, mindenki emlékszik kalandjaira, vagy legalábbis azt hiszi. A kissé kusza, olykor megfakult emlékképek „félreértésekre” adhatnak okot, és az ebből adódó helyzetkomikum miatt vidám pillanatok részesévé válnak a nézők. Azonban a váratlan események sem tudják eltéríteni a hőst a kijelölt útról: Kukorica Jancsi beáll huszárnak, legyőzi az óriáskirályt, de megvív a medvével is. A kalandos történet végén – ahogy az a mesékben illik –, a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megérdemelt büntetését.
