A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

"Mi itt is vagyunk!" - Szent Iván-éji Folkvarázs

Lejárt esemény

Fellépnek:

Egri Csillagok Népdalkör

A hagyományőrző tevékenységet folytató népdalkör 2017. évben ünnepelte megalakulásának 45. évfordulóját. A népdalkör Eger-felnémeti viseletben énekel, ezzel népszerűsítik a méltóságteljes, de mégis egyszerű parasztpolgári öltözetet. Az együttest 25 éve vezeti, és menedzseli Faludiné Molnár Gabriella, aki 35 éve foglalkozik gyűjtéssel, együttes vezetéssel.

Csosszantó Gyermek Néptáncegyüttes

A Csosszantó, az 1976-ban alakult Lajtha László Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja. Az együttes Bécsi Gyula néptáncoktató vezetésével fontos feladatának tekinti a hagyományok éltetését, folklórkincsünk továbbadását. Az együttes több mint 40 éves tevékenysége alatt sok száz emberrel ismertette és szerettette meg a néptáncot.

Erdei Banda

Autentikus magyar népzenét muzsikáló, egri székhelyű zenekar. Jelenlegi felállásban 2018 óta muzsikálnak együtt. A zenekar gerincét vonós hangszerek alkotják, de alkalomszerűen a csapatot
erősíti cimbalom is. Főként határon túli, erdélyi, felvidéki muzsikát játszanak, Széki, Kalotaszegi, Györgyfalvi, Szilágysági, Gömöri, Mezőségi zenét.
A zenekar tagjai:
- Erdei László zenekarvezető prímás (hegedű, ének)
- Jankura Miklós (hegedű, brácsa, bőgő, cimbalom)
- Fodor Bence (bőgő, brácsa, ének)
- Andrássy Ferenc (cimbalom, bőgő, tekerő, ének)

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek