A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

VinoSofia Bikavér Borszínház

Lejárt esemény

Világpremier a St.Andrea Merengő Ünnepen! Vendégeink egy különleges és egyedi műsoron vehetnek részt és közben együtt kóstolhatjuk a három St.Andrea Bikavért.

Milyen egy borkóstoló VinoSofia módra? A résztvevő ráérősen ízlelheti a bort, amíg egy-egy irodalmi mű és zene teszi számára teljesebbé az élményt. A novellák, versek, dalok vagy zeneművek mind az alkalomhoz lettek összeválogatva, mégpedig úgy, hogy az egyes tételek karakteréhez is illjenek.
A borszínházi estek egyszerre konzervatívak és modernek, hiszen megidézik a borkészítés évezredes hagyományát, de jelen van bennük a 21. század életérzése is. A Merengő Ünnepen három St.Andrea Bikavér megfejtésére teszünk kísérletet kiváló színművészek, zenészek, valamint a házigazdák és egy borszakértő közreműködésével.

A VinoSofia rendezvényein olyan előadókat láthatunk és hallhatunk, akik több műfajban is járatosak, így nem okoz gondot, ha a kóstolás – tételeinek színességéből adódóan – régi és kortárs irodalom, illetve komolyzene és könnyedebb megszólalások váltakozását kívánja meg.

A VinoSofia rendezvényei az együttlétről, együtt kóstolásról és persze a szórakozásról szólnak, ahol a bor, irodalom és zene hármasa jó alkalmat teremt a hasonló ízlésű és gondolkodású emberek számára, hogy egymással találkozhassanak.

A részvételi díja: 3.000,- Ft/fő mely tartalmaz 3x1dl Bikavért.

További információ és regisztráció: andrea@standrea.hu | +36306925860 

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek