Országos Könyvtári Napok a Bródy Sándor Könyvtárban
Az Országos Könyvtári Napok a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata immár 17 éve. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség az országos programokat a tagkönyvtárak javaslata alapján összeállított egységes tematika alapján szervezi, melyhez október első hetében minden magyarországi köz- és szakkönyvtár csatlakozik, így a Bródy Sándor Könyvtár is, valamint Heves megye számos kistelepülési könyvtára.
A Nemzeti Kulturális alap által támogatott programjaink célja az intézményünk társadalmi felelősségvállalásának erősítése, olyan különleges könyvtári programok megszervezése, mellyel felhívjuk a figyelmet a kulturális alapértékekhez és az információhoz való hozzáférés széleskörű lehetőségeire.
Ahogy a könyv évszázadok óta, a 21. század sikeres könyvtára is híd – emberek, közösségek, kultúrák, gondolatok között. A 2023. évi Országos Könyvtári Napok célja az elmúlt évek fontosabb települési könyvtári fejlesztéseinek, illetve olyan jó gyakorlatoknak a bemutatása, amelyek kifejezik a könyvtárak híd szerepét – legyen szó a kulturális örökség megőrzéséről, az emberi kapcsolatokról, a generációk együttműködéséről.
Az egész hetes programsorozatot a "Hídépítők - a könyv híd, a könyvtár összeköt" szlogen köti össze, utalva arra, hogy a 21. század sikeres könyvtára is híd – emberek, közösségek, kultúrák, gondolatok között. Az egyes napoknak külön hívószavai vannak, amelyeket az egyes programoknál jelöltünk.
Az Országos Könyvtári Napok programsorozat, mint a könyvtáros szakma legnagyobb összefogása rendkívül sikeres. Ez köszönhető annak, hogy a könyvtárak, így a Bródy Sándor Könyvtár egy héten át olyan lehetőségeket kínálnak látogatóiknak, partnereiknek, amelyek minden évben – a meglévők megerősítése mellett – újabb és újabb, korszerű szolgáltatásokat népszerűsítenek, amelyek nagy része beépül a könyvtárak mindennapjaiba.
Könyvtárunk a hét minden napján sok-sok programmal készül minden korosztály számára: akciókkal, antivárral szűrőbusszal, műfordítói workshoppal, előadásokkal, irodalmi délutánokkal, társasjáték-tanítással, filmvetítésekkel a Madách Színház jóvoltából és rendhagyó nyitvatartással. A programok helyszínei: Központi könyvtár, Felnémeti és Felsővárosi fiókkönyvtár valamint a Gyermekkönyvtár.
Idén újdonság a programok között a Generali egészségügyi szűrőbusz, amely beiratkozott olvasóink számára - előzetes jelentkezés mellett - biztosít ingyenes szűrővizsgálatot.
A Madách Színház és az Informatikai és Könyvtári Szövetség együttműködésének köszönhetően a színház a magyar kultúrát és irodalmat népszerűsítő film-szín-játékait időbeli és földrajzi kötöttségek nélkül minél szélesebb körben kívánja hozzáférhetővé tenni. A Könyves Vasárnapon Írók-Sorsok-Szerelmek szlogennel több filmmel is várjuk az érdeklődőket.
Programok
2023. OKTÓBER 2 – OKTÓBER 8. - AKCIÓINK
Váltson akciós éves olvasójegyet! - Féláras beiratkozás
Helyszín: valamennyi részleg
Megbocsátás hete - A lejárt határidejű dokumentumokat késedelmi díj fizetése nélkül vesszük vissza
Helyszín: valamennyi részleg
Bródy antikvár - Akciós könyvvásár a leselejtezett könyveinkből október 3-tól
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár
Egészségház utcai parkoló
KIÁLLÍTÁSOK
Rajzkiállítás az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak munkáiból október 3-tól
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felnémeti Fiókkönyvtár
Eger, Kovács Jakab út 35.
"Város és természet" c. kiállítás Kéri Sándor fotós képeiből október 3-tól
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
2023. OKTÓBER 2., HÉTFŐ
GYÓGYÍTÓ KÖNYVEK - GYÓGYÍTÓ KAPCSOLATOK
9.00-17.00
Generali a Biztonságért! -Egészségügyi szűrőbuszok a könyvtárban
Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával a Központi Könyvtár Egészségház utcai parkolójában
A szűrés regisztrációhoz kötött.
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár Egészségház utcai parkoló
Eger, Kossuth L. u. 16.
KÖNYV-ÉRTÉK-TÁR
11.00
A műfordítás bódító bája
Műfordító-olvasó találkozó és workshop
Vendégünk Upor László műfordító
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
GYÓGYÍTÓ KÖNYVEK - GYÓGYÍTÓ KAPCSOLATOK
16.30
A gyógynövények és az ember kapcsolata
Teakóstolóval egybekötött vetített képes előadás
Vendégünk Rigó István fitoterapeuta, természetgyógyász és gyógynövény-őstermelő
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
16.30
Nyelvi klub - Angol társalgás
Kezdőtől a haladóig. Beszélgetőtárs: Herbert Wolff
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Folyóiratolvasó
Eger, Kossuth L. u. 16.
2023. OKTÓBER 3., KEDD
14.00
Kártyaklub felnőtteknek a Felsővárosban
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
KÖNYV-ÉRTÉK-TÁR
17.00
"Rímhányó röhejek"
Vidám irodalmi teadélután sok-sok rímmel, humorral, nevetéssel
Előadók: Ungvári P. Tamás és Ungvári Zsófia
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. utca 16.
2023. OKTÓBER 4., SZERDA
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
9.30
Ciróka - Mondókázó, játékos, zenés foglalkozás
Szeretettel várjuk a legapróbbakat szüleikkel!
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. utca 16.
KÖNYV-ÉRTÉK-TÁR
17.00
"Rímhányó röhejek"
Vidám irodalmi délután sok-sok rímmel, humorral, nevetéssel
Előadó: Ungvári P. Tamás
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
A KÖNYV ÖRÖKSÉG, A KÖNYVTÁR LEHETŐSÉG
16.30
„Eleink nyomában” – A családfa- és családtörténet kutatás módszerei és lehetőségei
Somoskői Viktor, a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának munkatársának előadása
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
2023. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK
14.00
Kártyaklub felnőtteknek a Felsővárosban
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
14.00
Tea and Talk!
Beszélgessünk, gyakoroljuk együtt az angolt Cutland-Molnár Erikával!
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, ArtSarok
Eger, Kossuth L. u. 16.
GYÓGYÍTÓ KÖNYVEK - GYÓGYÍTÓ KAPCSOLATOK
16.30
Vakkantó Könyvkuckó
Terápiás segítőkutyákkal szebb az élet!
A program az Országos Könyvtári Napok ideje alatt ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Gyermekkönyvtár
Eger, Bartók B. tér 6.
KÖNYV-ÉRTÉK-TÁR
17.00
Petőfi Egerben - A látogatás krónikája és dokumentumai
Lisztóczky László legújabb kötetének bemutatója
Közreműködik: Fekete Borbála énekművész, Okos Viola énekművész,
Jónás Zoltán előadóművész, Ungváry P. Tamás előadóművész
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
17.00
Mesetár - Mese, játék, közös éneklés
Mesemondással, játékkal, kézműveskedéssel várjuk a gyermekeket és szüleiket
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
2023. OKTÓBER 6., PÉNTEK
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
10.00
Ciróka - Mondókázó, játékos, zenés foglalkozás
Szeretettel várjuk a legapróbbakat szüleikkel
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felnémeti Fiókkönyvtár
Eger, Kovács Jakab út 35.
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
10.00
Ciróka - Mondókázó, játékos, zenés foglalkozás
Szeretettel várjuk a legapróbbakat szüleikkel
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felsővárosi Fiókkönyvtár
Eger, Kallómalom u. 88.
GYÓGYÍTÓ KÖNYVEK - GYÓGYÍTÓ KAPCSOLATOK
16.00
Roxy kutya naplója - második nekifutás
Kötetbemutató
Vendégünk a Felnémeti Fiókkönyvtárban K. Kormos Noémi
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Felnémeti Fiókkönyvtár
Eger, Kovács Jakab út 35.
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
16.30
Diavetítős, teázós kuckózás
A vetített mese: Bálint Ágnes Brúnó Kapitány
A sötét őszi délutánok remek alkalmat adnak arra, hogy elővegyük örök kedvencünket a diavetítőt!
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Gyermekkönyvtár
Eger Bartók B. tér 6.
2023. OKTÓBER 7., SZOMBAT
KÖNYVES GENERÁCIÓK: ALFÁTÓL A VETERÁNIG
11:00
Gajdos nagykoncert - Népzenei feldolgozások
Előadó a Gajdos Népzenei Együttes
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
13.00-15.00
Családi kör - Játsszunk együtt!
Séllei Nóra Valéria Családi kör című szókincsfejlesztő irodalmi társasjátékának bemutatása és közös játék
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Szakirodalmi Böngésző
Eger, Kossuth L. u. 16.
13.00-15.00
Társasozzunk együtt! - Vendégünk a Játszóház Projekt
Családok, gyerekek és felnőttek is megtalálják a számukra legszórakoztatóbb játékokat, melyen 2 profi játékmester 35 db különböző modern társasjátékot ajánl és tanít meg játszani.
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
2023. OKTÓBER 8., KÖNYVES VASÁRNAP
10.00-13.00
FabrikÁlom - Játszóház kicsiknek nagyokkal
Készítsünk közösen őszi könyvjelzőket!
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, MűHely
Eger, Kossuth L. u. 16.
Madách SzínpadON
Írók – Sorsok - Szerelmek
Irodalmi film-szín-játék könyvtári filmvetítés:
10.00 A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei
13.30 Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Központi Könyvtár, Bródy Szalon
Eger, Kossuth L. u. 16.
Vasárnap indul „ A TÖRTÉNET TI VAGYTOK!” országos online olvasásnépszerűsítő program, melyben minden korosztály helyet kap!
A Sztori lehetőség találkozni a könyvekkel, az olvasmány élményével, egymással, a könyvtárral.
Lehetőség találkozásokra, új barátságok születésére, világmegváltó beszélgetésekre, illetve a könyvek megismerésén túl egymás és önmagunk felfedezésére.