CASTING 2023 - Keressük DOBÓ ISTVÁN 21. századi megformálóját!

Dobó István karaktere megkerülhetetlen Eger város történelmében, emlékét számos intézmény, civil egyesület, brand őrzi.

Az utóbbi években egyre több alkalommal személyesítik meg őt élő történelmi, színházi vagy amatőr színjátszó produkciók során, fontos szereplője a Végvári Vigasságoknak is.

A Dobó István Vármúzeum – követve az új múzeumi gyakorlatokat – nagy hangsúlyt fektet arra, hogy 1552 történelmi és irodalmi örökségét minél közérthetőbben, ugyanakkor hitelesebben ossza meg a múzeumlátogatókkal. Ennek a tudásátadásnak az egyik fontos ismérve az élményszerűség illetve számos olyan módszer alkalmazása (élő történelem, múzeumszínház), amely lehetővé teszi, hogy az adott történelmi korszak és irodalmi üzenet könnyen megérthetővé, átélhetővé, kézzel foghatóvá váljon. Dobó István személye a nemzettudat része, mindenki számára ismert, alakja valamennyi hazai látogató gondolatában jelen van. Ezek a képzetek, gondolattartalmak azonban meglehetősen változatos képet mutatnak. A Dobó István Vármúzeum törekvése a kapitány szerepeltetésével összetett: elsődleges célja az, hogy a múzeumba látogatók hiteles, a lehető legteljesebb és egységes képet kapjanak Eger történelmének egyik legfontosabb történelmi személyiségéről, valamint arról a korról, amelyben Dobó István élt. Ugyanakkor fontos direkció az is, hogy a Dobót ábrázoló irodalmi és képzőművészeti alkotások is szerepet és értelmezést nyerjenek.

Nem könnyű tehát Dobó Istvánt játszani, alakjának megformáláshoz számos adottságra, képességre, készségre van szükség. Jogos elvárás, hogy rendelkezzen azokkal a tálentumokkal, amelyek hitelessé teszik alakítását, ugyanakkor feleljen meg bizonyos szakmai elvárásoknak, megrendelői kívánságoknak is.

Ezért gondoltuk úgy, hogy megkeressük azt a férfit, aki Dobó István hiteles megformálója lehet. A kiválasztás folyamatát egy nyilvános casting keretein belül szeretnénk bonyolítani. Teret kívánunk adni azoknak, akik alkalmasnak érzik magukat, akik szívesen vállalnák ezt a megmérettetést.

A casting többtagú zsűri előtt történik. Tagjait Eger Megyei Jogú Város és a Dobó István Vármúzeum delegálja. 

A Dobó István Vármúzeum már felkérte Kovács István színművészt, az 1968-ban forgatott Egri csillagok című film egyik főszereplőjét arra, hogy vegyen részt a zsűri munkájában.

A jelentkezések fogadását, adminisztrációját, a casting szervezését, lebonyolítását a Dobó István Vármúzeum végzi.

A végső döntést a zsűri hozza meg.

A győztessel a Dobó István Vármúzeum megbízási szerződést köt. A szerződésbe bekerülnek Eger Megyei Jogú Város és a Dobó István Vármúzeum azon rendezvényei, amelyek során számítanak Dobó István karakterének megjelenésére.


A jelentkezés e-mailben rövid bemutatkozással és a jelentkezés néhány soros indoklásával történik.

Jelentkezési határidő:

A sajtónyilvános szereplőválogatás helye és ideje: 

A felhívás letölthető a szöveg alatti gombra kattintva!

Felhívás

Tovább az Egri vár honlapjára





Termálfürdő

Petőfi tér 2.

Szépasszony-völgy

Egerszalók

Török fürdő

Fürdő utca 3.

Szilvásvárad

Szarvaskő