Hangszert a kézbe

2025 január 29-én kezdődik a Hangszert a kézbe - Eger esemény az EKMK Forrás Gyermek és Ifjusági Házban. Szerdától egészen péntekig teljesen INGYENESEN lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a…


- dob és ütőhangszeres,
- a gitáros és basszusgitáros,
- a billentyűs,
- a népi és klasszikus hangszerek,
- az elektronikus zenei,
- valamint a stúdiós szekciókba,
hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át.

Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható a Hangszert a kézbe - Mátészalka esemény keretén belül 18 rendhagyó énekóra.

Nagy-nagy szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a hangszerek, a hangszeres játék, az élmény alapú zenélés és tanulás, a zenész életmód és általában a könnyűzene világa iránt.

Kedves Tanárok, Tanítók, Óvodapedagógusok, Intézményvezetők, Igazgató Asszonyok és Urak!
Szeretnénk közvetlen segítséget kínálni a szervezett látogatások időzítéséhez. Amennyiben érdeklődnek a Hangszert a kézbe - Eger esemény iránt, kérjük keressék bizalommal az intézményt az alábbi elérhetőségeken:

Jelentkezés és programegyeztetés:
Holló Miklós (Közművelődési szakember)
Telefon: +36207792875
E-mail: hollo.miklos@ekmk.eu

----------------
PROGRAM:
----------------

JANUÁR 29. (SZERDA)

08:30
Európai népek hangszerei.
Az előadás játékos formában mutatja be az európai népek által használt pengetős és fúvós hangszereket, rengeteg videóbejátszással.
(Pásztor Atanáz előadása)

09:45
Boomwhackers örömzene
Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával.
(Ethnosound hangszerbolt / webshop - csapatépítés - zenés programok csapatával).

11:00
HangSzereljünk.
Avagy a könnyűzene alaphangszereinek szerepe a zenében.
(Interaktív zenekari bemutató az ANTARES zenekarral).

12:15
Miért pop a popzene?
Derítsük ki közösen, mi a mai közismert zenék titka. Egyáltalán mi a popzene? Milyen hangszerekből, milyen alkotóelemekből épülnek fel a mai zenék? Mitől lesz első hallásra emlékezetes egy szám? Most alkalmunk lesz utánajárni ezeknek a kérdéseknek egy korszerű, interaktív előadás részeseként!
(Dér Dávid rendhagyó órája)

13:15
5LETSZOBRÁSZAT
A gondolatokban és a szavakban megszülető zene (Lombos Márton interaktív rendhagyó órája)

14:15
Időutazás a trombita hangjával.
Hogyan jutottunk el a fanfártól a Star Wars-ig?
(Görögh Dani interaktív előadása)

JANUÁR 30. (CSÜTÖRTÖK)

08:30
GITÁRZÓNA!
A Gitárzóna előadásokon természetesen a gitár a főszereplő. Az interaktív foglalkozáson a hangszer kialakulása, fejlődéstörténete mellett a zenében betöltött szerepével is foglalkozunk.
(Kékkői Zalán rendhagyó órája)

09:45
BASSZUS A GROOVE-okban.
Előadásunkban, játékos formában, a közönség bevonásával kalauzoljuk el a hallgatóságot a groove-ok világába.
(Takács Roland basszusgitár és Sümeghi Tamás dob szakértő előadása)

11:00
A könnyűzene kialakulása.
Interaktív rendhagyó énekóránk keretében - különböző zenei példákkal illusztrálva - azt mutatjuk be, hogy hogyan fejlődött a könnyűzene az 1920-as évektől napjainkig.
(Benkő Zsolt és Sümeghi Tamás rendhagyó órája)

12:15
A szakócától a két lábdobig.
A dobfelszerelés története, kezdve az első dobok megszületésétől, a Muppet Shown-n keresztül, egészen napjaink legnagyobb dobosaiig.
(Tóth Tamás rendhagyó órája)

13:15
Hangosfilm, zenés színház.
A musical és a filmzene világa.
(Szabó Károly és Bira Zsuzsi rendhagyó órája)

14:15
Játsszunk Zenét
A zene mint univerzális nyelv. Zenés játékokkal átszőtt saját élményű kísérletezés, alkotás különleges hangszerekkel – köztük a saját hangjainkkal (Dr. Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi adjunktus)

JANUÁR 31. (PÉNTEK)

08:30
Európai népek hangszerei.
Az előadás játékos formában mutatja be az európai népek által használt pengetős és fúvós hangszereket, rengeteg videóbejátszással.
(Pásztor Atanáz előadása)

09:45
AcousticDuo
Dallamok szaxofonra és akusztikus gitárra. Előadásunkban a szaxofon és az akusztikus gitár világát mutatjuk be, interaktív módon, játékos, vicces formában.
(Farkas-Bács Levente és Pápai István előadása)

11:00
BASSZUS A GROOVE-okban.
Előadásunkban, játékos formában, a közönség bevonásával kalauzoljuk el a hallgatóságot a groove-ok világába. (Takács Roland basszusgitár és Sümeghi Tamás dob szakértő előadása)

12:15
A bluesgitározás rejtelmei.
Avagy modernitás egy régi műfajban.
(Benkő Zsolt előadása)

13:15
Építsünk házat gitárral!
Egy egyszerű zenei alapra, gitár sávokat építünk egyesével és a végén, amikor egyben megszólal az egész, megnézzük mit építettünk!
(Benkő Máté interaktív rendhagyó előadása)

14:15
A könnyűzene kialakulása.
Interaktív rendhagyó énekóránk keretében - különböző zenei példákkal illusztrálva - azt mutatjuk be, hogy hogyan fejlődött a könnyűzene az 1920-as évektől napjainkig.
(Benkő Zsolt és Sümeghi Tamás rendhagyó órája)

---------------------------------
FONTOS TUDNIVALÓK

A rendezvény házirendje:

1. Nyitvatartás:
Szerda-csütörtök: 08:30-18:00
Péntek: 10:00-15:00

2. Látogatási rend:
8:30-13:00 SZERVEZETT ÓVODAI ÉS ISKOLAI CSOPORTOK LÉPHETNEK BE!
13:15-14:00 Hivatalos ebédidő
Ebben az időszakban nem biztos, hogy az összes hangszeres segítőnket a helyszínen találod, így nem biztos, hogy minden szekciót meg tudsz nézni.

Ha nagyobb csoporttal érkeztek (15 fő felett) kérünk benneteket, hogy értesítsetek bennünket, írásban vagy telefonon.

3. A RENDEZVÉNY TERÜLETÉN TILOS A ROHANGÁLÁS ÉS LÖKDÖSŐDÉS!

4. Az interaktív kiállítói térben, biztonsági okokból maximum 100 látogató tartózkodhat egyszerre. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy rövid ideig várakoznod kell, mielőtt belépsz a terembe.

5. AZ INTERAKTÍV KIÁLLÍTÓI TÉRBE KABÁTBAN ÉS/VAGY NAGY MÉRETŰ CSOMAGGAL BELÉPNI NEM LEHET! Kérjük ezeket a ruhatárban helyezzétek el.

6. Az interaktív kiállítói térbe ételt és italt behozni nem szabad!

7. A rendezvény ideje alatt videó és fotódokumentáció készül, melyet a rendezvény szervezői, a rendezvény hivatalos oldalán felhasználhatnak. A rendezvény területére belépő személyek tehát hallgatólagosan hozzá járulnak a róluk készült felvételek nyilvánossá tételéhez. Ezzel kapcsolatban utólagos reklamációt nem fogadunk el. 

See less

Plakát

Facebook esemény






Termálfürdő

Petőfi tér 2.

Szépasszony-völgy

Egerszalók

Török fürdő

Fürdő utca 3.

Szilvásvárad

Szarvaskő