A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

Nyáresti koncertek - Szent Iván-éji Folkvarázs-Táncház

Lejárt esemény

Közreműködik a Lajtha László Néptáncegyüttes és a Szikes Zenekar.


A Szikes zenekar tagjai:

Molnár Miklós – hegedű

Orosz Sándor – hegedű, citera

Mózer Csaba – cimbalom, brácsa, koboz

Horváth József – cimbalom

Bíró István Ferenc – nagybőgő, furulyák, ütőgardon


A nyíregyházi Szikes zenekar a Kárpát-medence magyar nyelvterületén fellelhető hangszeres és vokális zenei anyagok lehető legalaposabb megismerését, valamint a közönséggel való megismertetését tűzte ki céljául. Tagjai rendszeres résztvevői népzenei gyűjtéseknek. A zenekar hangzásvilága a vonós hangszereken alapul. A hegedű, brácsa, nagybőgő cimbalommal egészül ki. Ezen kívül az adott tájegységre jellemző hangszerelések is előfordulnak előadásaikon, ennek megfelelően hallhatunk klarinétot, tárogatót, ütőgardont, kobozt, furulyákat, dobot. A Szikes zenekar fennállásának kezdete óta töretlen hittel és lelkesedéssel mutatja be a Kárpát-medence magyar nyelvterületén fellelhető hangszeres és vokális zenei kincseket. Repertoárjukban számos, általuk gyűjtött dallam szerepel, melyeket közvetlenül a falusi muzsikusoktól tanultak. Előadásaikon nem csupán a dallamok szólalnak meg, hanem a gyűjtő utak alkalmával megélt személyes hangvételű történeteket is megidézik a tagok. Tisztelettel és alázattal merítenek nemzeti kultúránk tiszta forrásaiból, melyből táplálkozva végzik alkotói, előadói tevékenységüket. A zenekar 26 éves fennállása óta Európa szinte valamennyi országában bemutatkozhatott. Műsoraikat teltházas koncerttermek fogadják.

Szervező: Egri Kulturális és Művészeti Központ

weboldal

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek