A te történeted
visiteger.com
Eger Turisztikai Honlapja

M.É.Z. és az ERIN táncegyüttes

Lejárt esemény

A M.É.Z. 1988-ban alakult ír és skót folkzenét játszó együttes, ennek a műfajnak az első művelője Magyarországon. Nevük a Meg nem Értett Zenekar rövidítése. Az együttes logója egy öreg, szakállas, ír hegedűs. Mottójuk szerint a M.É.Z. az a zenekar melynek nem célja, hanem dolga van. Kilenc albumuk jelent meg, kétezernél több koncertet tartottak.

A folyamatosan koncertező együttes 2018-ban töltötte be a harmincadik évét.

A műsoron továbbra is ír és skót nép- és műdalok és vidám kocsmadalok szerepelnek, törvényen kívüliekről és az ír szabadságharcról szóló balladák hallhatók többnyire eredeti nyelven, de néhány dalhoz magyar műfordítás is készült. Egyes dalokban az ír és a magyar népzene fúziójaként Turzó Sándor háromhúros mezőségi brácsával kíséri az ír dalokat.
Gyakran lépnek fel közösen az ERIN ír sztepptánc együttessel. A Kaláka Fesztiválon is az ERIN táncegyüttes lesz a M.É.Z. vendége. Egy kis “riverdance” hangulat, ír táncshow és végül a közönséget is megtáncoltatják majd!

Facebook esemény

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek