booked.net

Dobó tér

Ha Egerben járunk, első utunk vezessen a város főterére, a Dobó térre!

A térre érkezve láthatjuk, hogy a tér tele van élettel és pezsgéssel: a fiatalok egyik kedvenc közösségi helye, ahol a kisebb gyerekek szaladgálnak, a biciklisek és gördeszkások akrobatikus mutatványokkal mulatják az időt, de a szerelmes párok egyik kedvenc találkozóhelye is egyben. Nyáron virágzik ki igazán a Dobó tér, ilyenkor szinte mediterrán környezetben érezhetjük magunkat.

A 2014-ben felújított tér sokkal tágasabb, mint elődje, így nagyobb rendezvények megrendezésére is alkalmas lett. Eger szívének is nevezhetjük, hiszen valóban a város központja: minden fontosabb nevezetesség, emlékhely könnyen, pár perces sétával elérhető.

A tér elején található szökőkút igazi frissülést ad a nyári melegben. A térnek szinte a közepén Eger egyik legmeghatározóbb történelmi momentumát ábrázoló szoborcsoportot találjuk.  A 19. század végén az egriek szerettek volna emléket állítani a hős várkapitánynak. A feladatra Stróbl Alajos szobrász vállalkozott, akinek további művei közé tartozik Szent István lovas, Jókai Mór és Arany János szobra is. Az ünnepélyes átadásra 1907. augusztus 18-án került sor. A szoborcsoport központi eleme a kardját az ég felé emelő Dobó, jobbján egy egri vitéz, másik oldalon pedig a törökre követ hajító nő ikonikus alakjai láthatóak.

Séta közben leülhetünk, gyönyörködhetünk a barokk építészet szépségében, számos programnak és rendezvénynek is helyet ad Eger szíve: ha hideg téli estéken tévednénk ide, akkor forralt borral melegíthetjük fel magunkat, tavasszal pedig az Egri Csillag Weekend zenés és boros élményekkel várja az érdeklődőket.

Megnyitás térképen

Ezek is érdekelhetnek